2007. december 31., hétfő

Mai-Otome - Yumemiya Arika


Mai-Otome - Yumemiya Arika

Egy igazán jópofa figura a Mai-Otome című animéből, mely a főszereplő lányt, Yumemiya Arika-t ábrázolja. :) Arika egy igazán célratörő, kitartó lány, akinek minden álma, hogy Otome legyen. Ezért elmegy a városba, hogy részt vehessen a képzésben. Nehézkesen fel is veszik, s megkezdheti a tanulást, hogy eggyel előrébb jusson álma megvalósítása érdekében.
A figura igazán szépen kidolgozott. Arika ujjaival, vidám pózban győzelmi jelet mutat. S az Otome páncéljában ábrázolja őt a figura. Ez egy igazán aranyos mozdulat, hiszen olyan, mintha repülne (az otomék tudnak repülni). A színek gyönyörűen kidolgozottak. Arika haja a szokásos, két copfba kötött "antennát" visel. ^^ Elöl két rakoncátlan tincs settenkedik. Ezért gyakran mondják rá, hogy olyan, mint egy hangya. Ez a figura a nagyobb fajták közé tartozik, tehát nem a pici, gashapon figurák közé.
Sajnos nekem nincs meg. T_T

Halihó! =^.^=


Halihó Minna! =^.^=

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy különféle animés figurákat mutassak be nektek. Illetve lehetséges, hogy anime és manga bemutatók is lesznek, egyfajta anime/manga blog lesz. ^^ Remélem, hogy mindenki, aki meglátogatja, örömét fogja lelni benne. ^^ S bátran kommenteljetek, ha valami nem úgy van, illetve valami kérés/kérdés/óhaj/sóhaj, akkor úgyszintén. :) Igyekszem majd gyakran frissíteni. ^_^ Jó szórakozást!
Üdv: Alice ;)